TISZTTÉ VÁLÁSOM, SEM HIDEG, SEM MELEG ÁLLAPOT

A HUNGÁRIA-n rövid ideig tartó szolgálatom emlékezetes maradt számomra. Az m/s RÁBÁ-n töltött matróz éveim alatt szeretett Vállalatunk úgy döntött, hogy átszállít az m/s HUNGÁRIÁ-ra rádiós gazdasági matróz beosztásba. 

A matróz státuszomat meg kellett őrizni, mivel a tiszti patenthez 2 év matróz szolgálat szükségeltetett, amely akkor még nem volt meg. Így kerültem abba a kellemetlen helyzetbe, hogy sem ez, sem az nem voltam. Eleinte a legénységi szalonban étkeztem kissé elkülönítve, majd a nagyhírű, valamikori vezérigazgató, cpt. Rühl nagylelkűséget mutatva megengedte, hogy a tiszti szalonban fogyasszam el a napi betevőmet. A matrózok már, a tisztek még nem tekintettek maguk közül valónak. Életem egyik legmagányosabb időszaka volt (persze később néha a parancsnoki beosztásra sem volt jellemző a túlzott társasági élet, de ez már részben rajtam is múlt). A rádiós munkakört Juhász Ádám, Citromtól vettem át, aki egy rutinos, öreg róka volt. Ripsz-ropsz két óra alatt lezajlott az átadás/átvétel. Nekem annyi rádiós tapasztalatom volt, hogy a RÁBÁ-n egyszer fogadásból a rádiós megengedte, hogy egy periódust én bonyolítsak le Tárnokrádióval (sikeresen). Nemzetközi gyakorlatom 0. Tárnokrádióval való kapcsolattartás nem okozott gondot, középhullámú nemzetközi kapcsolat felvétele sem, hisz a hívófrekvencia 500 kHz, az adókészülék kristályos hangolású volt (egyszerűen, egy gomb elfordításával lehetett munkafrekvenciára kapcsolni). Egyszer aztán eljött az idő, mikor nagy távolságra, rövidhullámon kellett fontos táviratot továbbítani. Megállt a tudományom. Próbáltam én mindenféle, szakkönyvből kinézett munkafrekvencián kapcsolatot teremteni, sikertelenül. Mikor már vagy 24 órája izzadva kínlódtam a rádióban, őrületbe kergetve az összes parti állomást, a parancsnok közölte velem, hogy ha 2 órán belül nem megy el a távirat, kirugat a vállalattól. Véres verejtékem látva, végül Zalán 1. tiszt (aki szintén rádiós végzettségű is volt) szíve megkönyörült rajtam, odaült a rádióhoz, és megmutatta: "Figyelj, öreg, ezeken a folyamatos hangolású adókon a frekvencia skála egy helyen egy kis fekete pöttyel van jelölve, az a hívó frekvencia." Ezután 5 perc alatt létrejött a kapcsolat, és a távirat elment, így maradtam a cégnél. Ezt sem a rádiós tanfolyamon nem tanították, sem a távozó rádiós kolléga nem mutatta meg. Hálás is voltam az 1. tisztnek, de azért motoszkált bennem a csúnya gondolat, hogy némi kaján vigyorral miért várta meg, hogy vért izzadjak. Mivel a rádiós tanfolyamon vakon, írógéppel tanultunk üzenetet venni, nagyon jól ment a tíz ujjal, vakon gépelés. Így aztán az összes gépelni való adminisztráció az én nyakamba szakadt. Valamivel több, mint egy hónapot töltöttem a HUNGÁRIÁ-n. Magam is nagyon igyekeztem haza, mivel a feleségem a 9. hónapban volt (mikor hazaértem, elfolyt a magzatvíz, azonnal a kórházba vittem, még aznap megszületett a fiam).

De vissza a hajózáshoz. A következő hajómon az m/s SZEGED-en sem volt jobb a helyzetem, ott is még rádiós/grt/matrózként kezdtem a szolgálatot. A parancsnok úgy rendelkezett, hogy a matróz gyakorlatot meg kell szerezzem, reggel kezdés a rádióban, kötelező figyelés 500 kHz-en. Majd délután munkásruhában jelentkezés munkára a fedmesternél, periódus esetén kimosakodás, rádiózás, táviratok gépelése, majd vissza a fedélzetre, raskéta/piketta, esti periódus túlórában, és így tovább. Sok értelme nem volt. Aztán a pk. belátta, jobb, ha a híd közelében maradok, ne kelljen annyit holt időben lótni-futni, a hídon adtak munkát, a lakkozott felületeket kellett felújítanom, ezt tudtam délelőtt a kötelező figyelés alatt is csinálni, ha a rádió ajtaját nyitva hagytam, így meghallhattam a vészhívásokat és figyelhettem a rádióforgalmat. Hát, a hajózásom egy homályos, nyomasztó időszaka volt, ráadásul bennünket a tiszt kollégák is, mivel Akadémisták voltunk, néha próbáltak megszívatni (talán szakmai féltékenység volt?). Aztán egyszer csak kineveztek 3. tisztnek, kikerültem a felemás állapotból és megkezdtem valódi tiszti pályafutásom.