TENGERI HORGÁSZATRÓL, HALÁSZATRÓL 

Kezdő 3. tiszt koromban 1973-ban kezdtem ízlelgetni a tengeri horgászatot, hal és egyéb tengeri élőlények fogását. 

Az m/s SZEGED-en hajóztam capt. Szentmiklósi Imrével, aki megmutatta a marok zsinóros horgászat mikéntjét. Abban az időben gyakran álltunk napokig, sőt, néha hetekig horgonyon, és tekintettel arra, hogy nagyon szeretem a halat és a herkentyűket, ragyogó lehetőség volt a horgászat az unalmas várakozási idő eltöltésére. Az első igazán sikeres horgászat ún. tollas horoggal történt, mikor is a horog szárra az előke zsineggel a fejpárnából nyert tollat kötöttünk, és ebből a csaliból sorhorgot készítve, azt függőlegesen rángatva scombri-kat (makréla, blue fish) fogtunk, tetemes mennyiséget. Persze, minden halfajtának megvolt a rá jellemző ideje és helye. Ezekről az információkról feljegyzéseket készítettem, hogy hasonló körülmények közt mire s hol érdemes horgászni. De nem csak horoggal fogtuk a halat. Majd' minden hajómon készítettem hálót is, amelyet, a gépész kollégák által készített 2x2 méteres keretre szereltünk. Beirut előtt horgonyon állva, görög tengerészektől lestük el a következő trükköt. Este, sötétedés után 3-4 m-re leengedtük a négyzetes emelő hálót, majd föléje klosztert (erős fényű, rakodó tér megvilágító lámpa) helyeztünk el. Az erős fény oda vonzotta először a planktonokat, majd jöttek a kisebb, később a nagyobb halak, szépiák, kalamárik. Amikor már nagy volt a nyüzsgés, egyikünk e háló felhúzó kötelét megragadva elkiáltotta, hogy "Most". Ekkor a segítő lekapcsolta a klosztert. A hirtelen beállt sötétségben a halak megdermedtek és a teljes erőből felhúzott háló felett maradtak. Az első ilyen irányú tapasztalatot Beirut előtt szereztük, elkaptuk a repülő hal ívást, éjjel megszámlálhatatlan mennyiség nyüzsgött a hajó körűl, a szerelmi mámortól kábán, neki-neki ütköztek még a hajó oldalának is. Nagy mennyiséget fogtunk. A repülő halról tudni kell, hogy hering-féle, nagyon ízletes, olajos húsa van. Hála Fritz Imre kiváló szakácsunknak, sokféle módon készítette el, többek között ragyogó ruszlit készített belőle (a tőle ellesett recept szerint a mai napig itthon is készítek ruszlit, bodorkából). Ezt a technikát gyakran alkalmaztuk, a Vörös tengeren Aqaba előtt sneci nagyságú (10-15 cm-es) halacskákat fogtunk vödör számra. Mint említettem, nagyon szeretem a halételeket, kollégákkal összefogva ezeket a kis halakat gondosan megtisztítottuk, és bő olajban ropogósra megsütöttük. Szalma krumpli után szabadon csak "szalma halnak" neveztük (mediterrán népek is fogyasztják, olaszul "cento di bocca", azaz 100 egy falat. De néhol nem tökölnek a tisztítással, csak úgy szőröstül-bőröstül- pikkelyestül-belestül megforgatják lisztben és kisütik. Ízlések és pofonok, nekem úgy is ízlett). A Vörös tengeren, Port Sudán előtt minden alkalommal napokat kellett várakozni vagy a Towardit vagy a Sanganeb Reef horgonyzó helyeken. Itt is ragyogó alkalom nyílt horgászatra, ha a Barba partner volt, többször változtattunk helyet a halpadot keresve. Többnyire sikerrel, gyönyörű arany durbincsokat, fűrészes sügereket, barracudákat fogtunk, mind-mind nagyon ízletes halfajta. Időnként kisebb-nagyobb cápa is akadt a horogra. Egy alkalommal a fedmester, Tóth János a "Vadász", a daru pihenő alatt aludt függőágyban és a felcsalizott horgász zsinórt a bokájára kötötte. Volt is kapása, szerencséjére nem egy óriás kapott a horogra, csak egy közepes méretű cápa. Ha nincs szerecséje, akár nagy baj is lehetett volna. Más módon is ismerkedtünk a tenger élővilágával, szintén a SZEGED-del, egyszer Rijekán, a Lungo Molohoz voltunk kikötve, hosszú ideig várakoztunk, csak mentő csónakkal lehetett a városba kimenni. Nyár lévén, jó alkalom volt snorkeles búvárkodásra, a móló külső oldalán a köveken kék kagylót, tarisznya rákokat és tengeri pókokat gyűjtöttünk. A fentemlített szakács kolléga a rákokból valami csodás rák ragut készített, soha nem fogom felejteni annak az ízét.

 Abban az időben szorgosan hordtam magammal az Uránia Állatvilág: Halak, kétéltűek, hüllők c. kötetét, igyekeztem minél többet megtudni a kifogott élőlényekről. 

A 80-as évek elején volt egy időszak, amikor hajóink hosszú heteket várakoztak Lattakia előtt horgonyon. 

Érdekes módon, a MAHART-nak ez nyereséges volt, mert a hosszú várakozási idő miatt a fuvardíj olyan magas volt, és az önköltség alacsony (nem volt üzemanyag ktsg), hogy ez a Vállalatnak szép hasznot hozott. Mi, tengerészek viszont halálra untuk magunkat, melyet az esti horgászatok, halászatok enyhítettek. Egy előző írásomban már szó esett a lábasfejűek fogására használt japán horogról, de ez a hajó faráról, a pupáról alkalmazva sokszor kudarcba fulladt, mivel a szépiák, kalamárik a csápjaikkal le tudták magukat húzni a sima, tűs horogkoszorúról. Hogy túljárjunk az eszükön, mi normál szakállas horgokból alkottunk sárgaréz nyélre forrasztott horog koszorút. Így a zsákmányul esett tintahal félék nem tudtak szabadulni. Érdekesség, a csali halat mindig fejjel a koszorú felé kellett feltűzni, mert a lábasfejűek a szeménél kezdik befalni a zsákmányt. Egy ilyen lattakiai horgonyzás alkamával elkaptuk a kalamári ívást, éjszaka, kloszter fénynél rengeteget sikerült kifogni, nagyon nagy példányok még a horgász zsinórt is elszakították. Mindenféle módon készítettük, volt sima panírozott karika, csápjaival+rizzsel+citrommal töltött arabos tintahal, készítettük marinálva salátának is, de számomra a legemlékezetesebb Huszár Attila 1.gt. által kreált főtt tintahal pikáns mangó és mazsola mártásban. Isteni volt. Egy más alkalommal május hónapban Koperben a szépia ívást sikerült kifognunk, éjszaka közönséges kézi nyeles merítő szákkal fogdostuk őket igen nagy számban. Utána Velencében, az Arsenale-ban javítottunk, ahol engedélyt kaptunk, hogy a parton grillezhessünk. Faszénparázson megsütve is nagyon finom, valami irgalmatlan mennyiség fogyott el, némi olasz borocskák kíséretében. Később, már bottal-orsóval, a Karib tenger térségében is gyakoroltam a horgászatot, az iszapos árapály kikötőkben trópusi harcsa-féléket sikerült fogni (más egyebek mellett). Az m/v Malin Sea-vel átélt Csendes óceáni átkelés során sok repülő hal vetődött a fedélzetre. A hajóorrban az orrhullám hátán pattantak ki a vízből, a rájuk vadászó szulák örömére. A lehetőségen felbuzdulva Manilán felkerestem egy halász boltot, és bevásároltam hálókból, fonalakból és kötelekből, melyekből az Európa felé vezető úton tükrös hálókat készítettem (3 rétegű háló, a két szélső nagy, míg a köztük lévő kis szemű). Az volt az elgondolásom, hogy a hajóorrból lesúlyozva, lelógatva majd a repülő halak belevetődnek a hálómba, bőséges fogást biztosítva. Hát nem jött be. Az Indiai óceánon és a Vörös tengeren hajózva egy fia repülő halat nem fogtam. A Vörösön vontatott zsineggel egy szép barrakuda azért akadt a horgomra. Kár, hogy a profi vontatott zsinóros horgászatot később tanultam meg egy lengyel 1. tiszt kollégától. Röviden, a lényege, hogy vastag, 400-as 100-150 méter hosszú zsinóron lesúlyozott műcsalit vontatunk. A kapás lengés-csillapítására két hurok közt elhelyezett gumikötél szolgál, amely a végső berántás előtt megnyúlik, mérsékelve a halra irányuló stresszt (máskülönben a hirtelen rántás letépné a hal fejét). Az első hurokhoz zsinóron egy 20 tonnás sekli csatlakozik, mely a parancsnoki kabin felett egy magasabb pontra van elhelyezve. Ha kapás van, a gumi kötél megnyúlik, a zsinór a seklit megrántja, és az nagy csattanással leesik a helyéről, riasztva a barbát (a hölgy olvasóktól elnézést kérek a műszakias leírásért). Ugrás a hídra, gép vissza lassú előre, mert teljes sebességnél nem lehet behúzni a halat. Sajnos, ez a módszer csak 10 csomó körüli, viszonylag kis sebességű hajókon alkalmazható, nagyobb sebességnél a hal leszakad. Igy sikerült sárga úszójú tonhalat, dorádót, bonitót fogni. Az Atlantin is meg a Földközin is megvoltak a területek, ahol érdemes volt próbálkozni (szintén a lengyel tiszt kolléga információja alapján). Manapság ez a fajta horgászat talán egy kicsit kockázatos, mert a management állandó információt kap a hajóról, és lassítás esetén jön a kérdés, hogy miért a lassítás (eléggé el nem ítélhető módon ezt trükkösen azért ki lehet védeni). Horgásztam továbbá a norvég fjordokban tőkehalra, sikeresen. Érdekesség, hogy egy alkalommal kb 5 kilós, ismeretlen halat fogtunk. Némi tűnődés után rájöttem, hogy nicsak, ez az általam itthon sokat fogott és nagyra becsült téli menyhal változata, más, világos zöld színezettel és jóval nagyobb méretben (itthon a max. legnagyobb 2,5 kg. volt). Fajra északi menyhalnak bizonyult. Hajózásom során még több halfajt sikerült horogra akasztanom, úgymint tüskés makréla (jack), tüskés rája (max. 64 kg), spanyol makréla (wahoo), klf. csőrös csukák, barbunya és egyéb apróhalak. Mikor javításra száraz dockba álltunk, a külhéj szemle után egy vödörrel felszerelve azonnal végig kutattam a dock alját, az Adrián nyelvhalat, szoliolát, lepényhalat, tintahal féléket sikerült begyűjtenem, amiket örömmal és nagy élvezettel elfogyasztottunk. Számomra ezek a horgász-halász kalandok is színesebbé tették a hajózást, nem beszélve a kulináris élvezetekről, örömmel emlékezem vissza rájuk.