TAMPA ÉS A KÍVÁNCSI 1. TISZT

Az m/v KAPOS-sal 1998-ban Tampa szárazdockjában javítottunk. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy velünk együtt egy kikötői vontató is dockolt, melyen tűz ütött ki. Szerencsére a tüzet eloltották, bennünk nem okozott kárt, de mivel a tűz a hajójavító hibájából történt, a vontatóban esett kárt helyre kellett hozni. Ez jó hosszú időt vett igénybe, és bár a javítással elkészültünk, bennünket sem tudtak kidockolni, közel egy hónapot álltunk Tampán. Lehetőségem nyílt érdekes kirándulásokra, utazásra. Először is meglátogattam a hajótól nem messze található csodálatos, világszínvonalú aquariumot. A "wetland" kiállítás-részben egy teljes cyprus mocsár volt berendezve halakkal, hüllőkkel, madarakkal és emlősökkel. Helyet kapott egy mangrove mocsár is. A tenger élővilága kiállításon egy teljes korallzátonyt produkáltak olyan megoldásokkal, hogy egy üveg alagútban az emberek feje felett is halak úszkáltak. Hatalmas üveg felületek azt az illúziót keltették, mintha az ember valóban a korallok között lenne. Szemem-szám tátva maradt, ilyen csodát sehol másutt még nem láttam.

Hosszú sétákat tettem a városba is, persze, rajtam kívül gyalog egy teremtett lélek nem járt. Houstonnal ellentétben, szép, tiszta, rendezett nagyváros volt. Kedvenc séta célom a University of Tampa Campus magánegyetem különleges, ezüstkupolás épülete és parkja volt. Bementem az épületbe, egy fia lélekkel nem találkoztam (ez még 09.11 előtt volt), benéztem az előadó termekbe, minden teljesen elhagyatottnak tűnt (áprilisban történt, talán tanítási szünet volt?). A szépen gondozott, pálmafás, pázsitos parkjában leheveredve a fűre, élveztem a madarak énekét, az amerikai, bojt nélküli fülű mókusok ugrándozását. Legközelebbi kirándulásom alkalmával vittem magammal egy zsebnyi földimogyorót, amivel sikerült a mókusokat magamhoz csalogatni, némi habozás után aztán már a tenyeremből is elvették a csemegét.

Más alkalommal egy délután kisétáltam az 1880-as években, kubai emigránsok által alapított Ybor City-be. Itt valaha kézzel sodort szivart gyártottak, sörgyára is volt, pezsgő élet folyt. Manapság már szórakoztató negyed, a helyi ifjúság itt dühöngi ki magát. A belső részen, este felé, a fő utat keresztező mellékutcákat 4 rendőrautó zárta le, vigyázva a viszonylagos rendre. Rossz benyomásom volt, sok bedrogozott és részeg fiatalt láttam. Egy pozitív benyomás ért, egy fiatal lány az utcán mesteri módon játszott egy kongán (dobféle). Többször nem vágytam ide kilátogatni.

Az m/v KÖRÖS-t itt adták el, mivel időm rengeteg volt, az inspektor engem kért fel, hogy repülővel utazzak el Miamiba, az adás-vétel okmányaiért. Kis repülővel, nem túl magasan repültünk, végig az ablakon bámulva élveztem az Everglades mocsarak látványát madártávlatból. Érdekesség volt számomra, hogy egész Miamiban nem kaptam egyszerű szállodai szobát, így felhatalmazást kaptam, hogy akkor vegyek ki egy lakosztályt (a Hotel Intercontinentálban sikerült). Nem éreztem jól magam a szokatlan, gazdag környezetben, nem tudtam, hogy kinek jár borravaló, reggelinél a kenyeres lánynak külön kellett fizetni (+ a tip) stb., így inkább a városban tettem egy nagy sétát, és beültem egy étterembe, ahol ebédre aligátor sültet fogyasztottam. Nem volt rossz, de nem állnék sorba érte. Egy más alkalommal a Seminole városrész Indian Shore tengerpartján vacsoráztunk. Míg asztalra vártunk, a szabadtéri bár pultjánál némi serital fogyasztásával múlattuk az időt. A szemrevaló bartender hölgy kiszolgált bennünket, és mivel nem tettem azonnal a borravalót a pulton lévő üveg csizmába, valóságos hisztit rendezett. Dúlt-fúlt, csapkodott, a tekintetével ölni tudott volna. Az után nyugodott le, mikor a második kört kikérve a bankjegyet látványosan meglengetve, dupla borravalót tettem a csizmába. A vacsora kiváló volt.

Aztán véget ért a javítás, rendben kidockoltunk. Karibi körutat tettünk. A jamaicai Kingston kikötőjét elhagyva megjelent felettünk a puerto ricói parti őrség SAR (felkutató és mentő) repülögépe, rádión hívott bennünket, és megkérdezte, hogy nem tudunk-e valamit az m/v KÖRÖS tetvérhajónkról, mert annak a vészjelzését fogták, és itt kell lennie valahol a közelünkben (a hajót már eladták, más néven és más hívójellel hajózott, ezt a Coast Guard szerencsére nem tudta). A buzgó, nagytudású, amúgy rádióamatőr és rádió távírász 1. tisztünk remegő szájszéllel bevallotta, hogy ő bizony Tampán megszerezte a KÖRÖS forgalomból kivont vészjelző rádió bójáját, amit múlhatatlan kíváncsiságát kielégítendő, szétszedett (EPIRB). Erről a szerkezetről tudni kell, hogy hydrosztatikus kioldó szerkezettel van ellátva, a hajó elsülyedése esetén egy bizonyos mélységet elérve ez kiold, a bója felúszik, és automatikusan elkezdi sugározni a vészjelzést, a hajó nemzetközi hívójelét és adatait, valamint a pozícióját, riasztva a parti felkutató és mentő egységeket. Működésbe lép akkor is, ha a behajtott antennája valamilyen oknál fogva szabaddá válik és kiegyenesedik. A mi esetünkben ez történt. Mivel egy ilyen vak riasztás nem kis költségekkel jár, a már kikapcsolt bóját azonnal bekötöttük egy juta zsákba, kellő nehezékkel elláttuk, és több ezer méteres vízmélység felett a tengerbe hajítottuk. A kollégát nem terjesztettem fel miniszteri dícséretre, nálam viszont a zabszem és kalapács effektus lépett életbe, mivel a következő kikötőnk New Orleans volt. Kikötés után vártam a hatóságot és a letartóztatást. Valami csoda folytán nem következtették ki, hogy a mi hajónk volt a ludas, megúsztuk. 

Itt váltottak, és más egyéb megpróbáltatások után jól megérdemelt szabadságra végre haza utazhattam.