SEVILLA – TABLAO FLAMENCO

1978-ban, 1. tiszt koromban a feleségem velem volt egy szép, hosszú Adria-Ny. Mediterrán-Vörös Tenger-Adria hajóúton.

 Nagyon sok szép élményben volt részünk, ezek közül egyik a sevillai kikötésünk. Abban az időben a kikötői tartózkodás nem csak pár órás volt, néha napokig, sőt egy hetet meghaladó ideig tartózkodtunk egy-egy kikötőben. Jutott bőven idő városnézésre, kirándulásokra, kultúrára. Egyik ilyen hely Sevilla volt, ahol ömlesztett rizs rakományt raktunk be. Borongós, esős, télies időjárás volt, és a rizst esőben nem lehetett rakodni, így szép hosszúra nyúlt a berakás. Az ügynökünk javaslatára, cpt. Hegedűs Gáborral karöltva elmentünk az Alkázartól nem messze, az Óváros részben patinás, hasonló nevű téren található Los Gallos nevű flamenco show műsorát megtekinteni. A műsor előtt nagy séta, egy-két kocsmába betértünk, finom tapas falatkákat és spanyol borokat vettünk magunkhoz a kellő hangulat megalapozásához. A kocsmák menyezetéről gyönyörű sonkák lógtak csepegtető tálcákkal, miközben alattuk az úri közönség vígan szivarozott. Talán a szivarfüst adta meg a sonka különleges ízét, zamatát? A műsor magával ragadó volt, egy pohár vörösbort kaptunk narancs szelettel (érdekes kombináció). Mind a gitárosok, mind az énekesek, valamint a táncosok igen magas fokon művelték művészetüket. Egy családi tánccsoport is fellépett, apa, anya, két gyerek, tüneményesek voltak. Különösen magával ragadott egy enyhén szólva telt-karcsú táncosnő, olyan fergeteges flamenco táncot adott elő, hogy szemem-szám tátva maradt. A műsor után az előadók kijöttek az utcára, a közönségnek módjában állt pár szót váltani velük. 45 év távlatából is átérzem a felemelő élményt, amit ez az előadás nyújtott.