Keresztelő Szent János  templom Mözs

A Keresztelő Szent János templom az erősen leromlott állapotú templom helyére épült. Az épületet Stann Jakab szekszárdi építőmester tervezte klasszicista stílusban.

A Szent István utca vonalától valamivel beljebb áll, a tornya a homlokzatán emelkedik. hajónál keskenyebb. Szentélye egyenes záródású, mellé épült a sekrestye.

A hajót és szentélyt is kontyolt nyeregtető fedi. A timpanonnal lezárt főhomlokzat középtengelyében nyílik a kőkeretes kapu. A kapu két oldalán kosáríves fülkékben Szent József és Szűz Mária kőszobra található. Mindkét oldalhomlokzatának közepén kőkeretes oldalbejáratot építettek.

A terveket a helytartótanácshoz tartozó Magyar Királyi Főépítő Bizottság hagyta jóvá. Az építkezés költségeit a szekszárdi apátság- amihez Mözs is tartozott- kialakított alapítványi birtok fedezte.

A templomot 1821. június 24- én szentelték fel.

A főoltár - az oltárképen Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust. Graits Endre festette 1891-ben. Anyakönyvek 1790-től vannak.

A templom előtt kőkereszt látható.

A község három nemzetiségű: német, szlovák, magyar. Ezért a XIX. század végéig három nyelven tartották a szentmisét. Havonta kétszer németül, egyszer szlovákul, egyszer magyarul. 

A templom régi múltra tekint vissza, fontos helyi és regionális történelmi emlék. Belül értékes freskók, oltárok, szobrok láthatók. A templomhoz kapcsolódnak jelentős történelmi események vagy személyek, ez is indokolhatja a felvételt.