I-05. Horváth Tibor - a népművészet mestere

A tolnai Kossuth utcai kékfestő műhely és ott dolgozó család, őseiktől örökölt tudása olyan értékeket rejt, melyet a világon nagyon kevesen mondhatnak magukénak, ezért gondoljuk úgy, hogy ezt a példaértékű tudást és munkásságot mindenképpen át kell örökíteni a jövő generáció számára, ezért úgy gondoljuk, hogy érdemes az értéktárba való felvételre.
A Népművészet Mestere, Horváth Tibor!
A kékfestés egy kihalóban lévő ösi textilfestési eljárás. A 20. század elején mintegy 400 műhely működött Magyarországon. A textilipar átalakulása, a gyárak megszaporodása a 20. század második felétől a kis műhelyek, manufaktúrák létét is bizonytalanná tette, így kevés műhely tudott talpon maradni. Az 1970-es években számuk már a harmincat sem érte el. Ma nyolc, berendezéssel együtt fellelhető műhelyből négy működik aktívan.
A magyarországi kékfestés közösségét a ma még meglévő, családi alapon működő kékfestőműhelyek alkotják. A mesterség már csak e keretek között tud fennmaradni, mivel a szakma elméleti és gyakorlati elsajátítása csak műhelyekben lehetséges. A Tolnai Kékfestő Műhelyben is generációról generációra öröklődött a kékfestő mesterség.
Horváth Tibor a mesterség elkötelezett híveként, kiemelkedő értékteremtő és értékőrző tevékenységének köszönhetően, jelentős szerepet vállal a hagyomány fennmaradásáért és egyre szélesebb körű megismertetéséért. Kitartása és szorgalma eredményeként több szakmai elismerés birtokosa.
2023-ban Horváth Tibor tolnai kékfestő népi iparművész Magyar népművészet és közművelődés kategóriában elnyerte a Népművészet Mestere címet.
Az 1810-ben alapított tolnai műhely, a hozzá kapcsolódó, korabeli berendezésű kisbolttal együtt látogatható turistacélpont. A hagyományos kelmekészítést négyen végzik: a két szülő, a fiuk és a menyük.
Jó helyre került tehát az elismerés, tekintettel arra is, hogy az UNESCO, néhány évvel ezelőtt felvette a kékfestést az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára
Horváth Tibor
Horváth Tibor országosan is elismert kékfestő népi iparművész, a Népművészet Mestere, aki a mesterség elkötelezett híveként, kiemelkedő értékteremtő és értékőrző tevékenységének köszönhetően, jelentős szerepet vállal a hagyomány fennmaradásáért és egyre szélesebb körű megismertetéséért.
1956-ban született. 1962-1966 között az általános iskola első
négy évében Györére járt, a felső tagozatot Izményben végezte el. 1970-1973
között Szekszárdon tanult, vendéglátó, kereskedelmi szakmunkás bizonyítványt
szerzett.
1981-ben – már munka mellett – tett sikeres érettségi vizsgát a Vendéglátó- és
Kereskedelmi Szakközépiskolában, Pécsett.
1988-ban végzett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola áruforgalmi szakán,
ahol felsőfokú áruforgalmi szakképesítést szerzett.
Dolgozott a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalatnál, a Tolna és Vidéke
ÁFÉSZ-nél, néhány évig saját vállalkozását vezette. Később a Borsodi Sörgyár
Rt-nél, majd a Brau Union Hungária Sörgyárak Nyrt-nél töltött be menedzseri
munkaköröket.
Amellett, hogy évtizedeken át felelős beosztásokban dolgozott a kereskedelem területén, bekapcsolódott és folyamatosan besegített a családi kékfestő vállalkozásba is, amelyet felesége szülei vittek korábban. Az 1810-ben alapított Tolnai Kékfestő Műhely az ország utolsó négy kékfestő munkaközösségének egyike, a legrégebb óta működő kékfestő üzeme. Több mint százéves, működő gépeivel, múlt századi technológiájával, egyedi látványvilágával és néprajzilag is jegyzett mintasorozataival Tolna megye és a Dél-dunántúli régió kiemelkedő turisztikai látványossága.
Horváth Tibor 1990-ben megszerezte a népi iparművész címet.
2007-ben Magyar Gazdaságért díjjal, 2008-ban Klézly János-díjjal ismerték el. 2023-ban
elnyerte a Népművészet Mestere címet.
Életében a sport is jelentős szerepet játszott. Ökölvívóként
1972–77 között többszörös korosztályos megyei, területi és Dunántúl-bajnok,
utánpótlás válogatott kerettag volt.
1990-1992 között a Tolna Megyei Ökölvívó Szövetség elnökeként, 1996-2001 között
a Magyar Profi Ökölvívó Liga elnökeként tevékenykedett.
A Tolnai Kékfestő Műhely 2015-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, a kékfestés hagyománya pedig felterjesztésre került az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára.
A Tolna Megyei Értéktár Bizottság 2019-ben a Tolnai Kékfestő Műhelyt kiemelt megyei értéknek, azaz Tolnaikumnak minősítette.
A tolnai műhelyt immár a hatodik generáció működteti, Horváth Tibor és felesége, Nagy Mária után fiuk és menyük a vállalkozás motorja.