HÖLGYKADÉT ÉS EGYEBEK
(Történetek az utolsó utamról)
A következő történetek nyugdíjba vonulásom előtti utolsó utamon történtek. Az egész út rendkívül mozgalmas volt, szinte hetente történt valami különleges esemény, ezekből kiragadok néhányat. Valetta kikötőjében vettem át a hajót, ahol előzőleg hosszú ideig javított, ugyanis lengyel kollégám parancsnoksága alatt Sfax kikötőjébe bemenet a térképen nem jelölt sziklára futottak, többek között főtengely sérülést szenvedett a hajó. Innen É Európába hajóztunk. A hajón gyakorlati idejét töltötte egy svájci, igen szemrevaló hölgy kadét. Neveket szándékosan megváltoztattam, mert a történetekben szereplők valószínű, még mindig aktívan hajóznak. Nevezzük a hölgyet Rose-nak. Aktív, szorgalmas ember volt, tette a dolgát, ahogy egy férfitól is elvárható, a karbantartási munkákban a matrózokkal jól teljesített. Manővereknél a hídon adott szolgálatot, ő vezette a manőver naplót. Érett, fiatal felnőtt nőről lévén szó, hamar megtalálta a partnerét egy jóvágású román gépolajozó személyében (aszi). Hamarosan annak rendje és módja szerint össze is bútoroztak. Nem is volt semmi probléma, egy előző írásomban már említett román gépüzemvezető próbálkozott, de aztán hamarosan leállt. A dolog pikantériája, hogy a hölgynek ez már a második hajója volt, az előző hajóján a román fedmester volt a partnere. Mit ad isten, hozzánk is ő hajózott be bosun-nak. Szerencsére normális emberekről lévén szó, az új szituációt mindenki megértette, tudomásul vette, nem lett belőle semmi bonyodalom, maradt az új partnerével.
Szolgált a hajónkon egy magyar 3. tiszt is, tele tetoválással és piercingekkel. Nagyon jóravaló fiatalember volt, megbízható, feladatát jól látta el. Mígnem antwerpeni berakásnál ő volt a rakodó tiszt (nevezzük Tibornak), Rose-sal együtt a raktárban kellett volna felügyelniük a vasrakomány berakását. Kiderült, hogy Tibor enyhén szólva illuminált, a hölggyel végig idétlenkedték a munkaidejüket. Ezt a rakodást felügyelő belga foreman szóvá tette, és közölte, hogy értesíteni fogja a bérlőt és a hajótulajdonost, tengerész tiszthez méltatlan viselkedésért. Mivel ilyen Tiborral még nem fordul elő (és azután sem), nem szerettem volna egyikőjük pályáját sem derékba törni, a cégnél alkohol fogyasztás tekintetében 0 tolerancia volt. Így azt a megoldást választottam, hogy az eseményt naplóztam, Tibornak fegyelmit adtam és 100 dollár büntetés kifizetésére köteleztem, amit bevételeztem a hajó pénztárba. Nehogy a foreman jelentése megelőzze az enyémet, azonnal jelentettem a hajótulajdonosnak. A módszer bevált, közölték velem, hogy ha az eljárást nem folytattam volna le, Tibort azonnali hatállyal hazaküldték volna. Aztán a kadéttal még egy érdekes esemény történt. Líbiai kikötőből elhajózva a kiszálló fiatal pilot (révkalauz) egyszer csak odalépett a lányhoz, és legnagyobb elképedésemre, arcon csókolta. Mélységes felháborodásomnak adtam hangot, persze, manőver közben nem figyeltem, hogy a leány vajon mennyire kacérkodott a pilottal? Az arab férfiak hozzáállása kissé más, mint az európaiaké (ld. németországi események).
Utunk során két brazil kirakó kikötőt érintettünk, Fortaleza-t és Rio de Janeirót. A fiúk már Fortalezában belevetették magukat az éjszakai életbe, de a java csak Rióban következett. Elnyúló berakodás 10 napig tartott, bőven volt idő belemerülni az éjszakai életbe. Tiborunk már alig várta Riót, mindjárt az első este kibérelt magának egy helyi szépséget, lumpsum 700 dollárért, kizárólagos használati joggal a hajó tartózkodási idejére. Román első tisztünk úgy osztotta be az alárendelt tiszteket (jogosan), hogy 12 óráztak a rakodás alatt, míg ő állandó felügyeletet gyakorolt. Így Tiborra 6 óránként került a sor. Amint lejárt a szolgálata, irány a város, szíve hölgyéhez, hogy érvényesítse a megállapodást. Persze, egy nagyon jólelkű, könnyen szerelembe eső fiatalemberről volt szó, így a hölgynek a kialkudott összegen felül került még színes televízió, laptop, hűtő, meg ki tudja, még mi. A végén odáig fajult a dolog, hogy feleségül akarta venni gyerekestől, és elhozni Magyarországra. Felkeresték a riói magyar konzulátust, közölték szándékukat. A konzul első kérdése a hölgyeményhez, hogy látott-e már havat, és tudja-e, hogy milyen Magyarországon a tél? Persze, a házasságból akkor nem lett semmi. Később Tibor még küldött neki egy jelentősebb összeget utazási költségre, de későbbi itthoni információim szerint a hölgynek több esze volt, és nem utazott Magyarországra. Ahogy teltek-múltak a napok, Tibor a végkimerülés határára jutott. Szerencséjére a hajón volt egy fiatal lengyel vendégparancsnok tanulmányi úton, aki időnként átvette a szolgálatát, hogy valamennyire kipihenje magát (a 10 napos tartózkodás alatt Tibor 8 kilót dobott le). Angolul a szarvasbika jelentése "stag", a tántorgó kimerültségé "stagger, staggering". Így ért véget riói kirándulásunk (volt még üzemi baleset, gyönyörű kirándulások, királyi vacsora a Hotel Copocabana-ban, szép volt).
NB. Az utolsó behajózásom kikötői: Valetta – Warnemunde – Hamburg – Antwerpen – Aveiro – Tripoli (Libia) – Jeddah – Djibouti – Dubai – Abu Dhabi – Jubail – Ras Laffan – Fujayrah – Mumbai – Kandla – Cape Town – Fortaleza – Rio de Janeiro – Mississippi River – Cienfuego (Cuba) – Santiago de Cuba – Vera Cruz – Houston – Budapest. És mindenhol történt valami. Mozgalmas, szép befejezés volt.