EDUARDO ÉS A BALSZERENCSE

1995. novemberében behajóztam életem legnyomasztóbb és legstresszesebb hajójára,a 25.000 DWT 22 éves derickes, Thomson darus, minimalista japán építésű general cargo m/s HUMBER-re.Az első pincéri feladatokat a salvadori illetőségű mulatt fiatalember, Eduardo J. látta el. Róla szól ez az írás.

Mikor beszálltam, Eduardo éppen maláriás volt, New Orleansban kapott rá valami csoda gyógyszert, 2 db tablettát, amitől hamarosan rendbe is jött. A következő berakó kikötőnk a Paraná folyón San Lorenzó volt, ahol ömlesztett kukorica rakományt raktunk be, part mellett kikötve. A fedélzet üres konténerekkel volt eltorlaszolva, ezért fel kellett mászni egy fából épített járón a raktár tetjére, ami kb. 1,5 m magas volt. . Eduardo este kiment a városba, és miután kellőképpen szomját oltotta, a hajóra visszatérésekor a deszka járón egyensúlyát veszítve arccal előre a fedélzetre zuhant. Még szerencséje is volt, hogy a nyakát nem szegte, viszont a látvány szörnyű volt, szegény ember arca kék-zöld foltokkal volt tarkítva, a jobb arcát, a jobb szemét meg a bal kezét csúnyán megütötte. Orvosi javaslat: 5 nap pihenés, majd újra orvoshoz vinni, de hol? Már rég menetben leszünk.

Alig telt el egy hét, 1. tiszt jelentette, hogy Eduardót újabb baleset érte. Ezek a barna bőrű legények, hogy az amúgy is ragyogó mosolyukat még fényesebbé tegyék, a fogaikat úgy fehérítették, hogy egy gyufaszál végét ecsetesre szétrágva sósavba mártották, és ezzel dörzsölték át a fogaikat. Eduardó is ezt tette, de a sósav az ínyére csordult, ami fájdalmat okozhatott neki. Mivel a "Haarlem" kabinjaiban nem volt folyó víz, az ivó vizet müanyag kannában tartották, ami teljesen hasonlatos volt a sósavas kannához. Mindkettő az asztalon volt, és szerencsétlen Eduardó ki akarta öblíteni a száját, de véletlenül a sósavas kannát húzta meg. Szerencsére nem nyelte le, "csak" a száj nyálka hártyáját égette össze vele, és azonnal ki tudta öblíteni. Tejet itattunk vele meg meghányattuk, biztos ami biztos. Gyengélkedő telex gépünkön Rómaradiótól (CIRM) kértem orvosi tanácsot, de nem kaptam választ. Fontolgattam a deviációt valamelyik brazil kikötőbe, de végül a managementen keresztül Portishead (angol) rádióállomáson keresztül kaptam orvosi tanácsot. A már megkezdett kezelés folytatását javasolták ( csak a rend kedvéért 4x250 mg ampicillin, paracetamol, kamillás öblögetés). Nem tartották szükségesnek az azonnali partra szállítást. Szegény Eduardo feje, nyelve, szája, mandulái teljesen bedagadtak. Alig tudott beszélni, nyelési nehézségei voltak. De másnapra határozottan javult az állapota, lelohadt az arca, már szélesen vigyorgott, villogtatva hófehér fogait. Később a száj nyálkahártya lehámlott, teljesen rendbe jött.

A következő malőr constantai javítás alatt történt. Egy éjszaka a 2. pincér, Israel P. P. nézeteltérésbe keveredett az egyik gépolajozóval, és meg akarta késelni. A jólelkű Eduardo meg akadályozandói a késelést, és ráfogott a késre, ami keresztben átvágta a tenyerét. Értesítettem az ügynökséget, rendőrt, mentőt hívtam. Orvos Eduardo kezét dilettáns módon összevarrta, én különbül megférceltem volna. Semmi érzéstelenítés, igaz, hogy a benne lévő szesztől valószinüleg nem sokat érzett. Rendőrök nem jöttek fel, mivel a hajó lobogó szerinti bahamai felségterület. Immigration, kikötő kapitány feljöttek, de végül Pintót nem vitettem el, mert lenyugodott, egyébként egy csendes, nyugodt ember volt. Csak az alkohol.

Erről a hajómról regényt lehetne írni. A fentemlített ömlesztett kukorica rakománnyal is érdekes kalandjaink voltak, talán egyszer annak a megírására is sort kerítek.