A CITROMHABOS LA VALETTA

Elsőtiszti beosztásom 1977 juliusában kezdődött, Velencében szálltam be az m/s HAJDUSZOBOSZLÓ-ra. 

Mikor behajózásom után felkerestem a szintén nemrég kinevezett parancsnokot, ő megkérdezte "És ki jött első tisztnek?". Mondom "Én". A fejéhez kapva felkiáltott "Te atyaég, még ez is!." Hát nem volt valami barátságos fogadtatás, biztató kezdet. Nem mondom, hogy nem éreztem némi elkeseredettséget. Váltáskor a rakodás csaknem kész volt, lévén tramp hajó, sokféle árut rakodtunk be, többek között a 3-as raktárba kék müanyag hordókban citrom sampont Máltának. Érkezésemkor már be volt rakva, alaposan ledönecselve (dunnage=alátét deszka). Erre került aztán az első osztályú gőzölt bükk faanyag, nem könnyű rakomány. Rendben megérkeztünk Máltára, La Valetta kikötőjébe, egy kis mozgástól eltekintve sima útunk volt. Minden probléma nélkül megkezdték a kirakodást, abban az időben még nem kapkodták el, pár napig eltartott. Egyik nap egy délután szabadot kértem, és Munkácsy Pista (Munya) rgt kollégával kibuszoztunk a tengerpartra, Melieha Bay-be. Csodás kirándulás volt, a buszról leszállva még pár száz métert kellett gyalogolni, mediterrán félsivatagos környezetben, az út szélén szép nagy medvetalp kaktuszok nőttek, kínálva érő gyümölcseiket, melyeket akkor ettem életemben először, csupasz kézzel, kés nélkül. Nem egyszerű feladat. De az ízük kárpótolt a tüskék okozta kellemetlenségekért. Csodás tengerpart, fehér homok, azúr tenger, napsütés, szinte mi voltunk egyedül a parton, fiatalok voltunk, mi kellett volna még? (Nem írom le, a tengerészek tudják!) A csodás délutánnak vége lett, irány vissza a hajóra. Mikor a kikötő közelében a buszról leszálltunk, valami átható citromillat lengte be az utcákat. Kezdett gyanússá válni a dolog, nem messze rakodott a mi hajónk. Ahogy közeledtünk, az illat egyre intenzívebb lett. A rakpartra érve aztán láttuk, hogy a citrom samponos hordókat rakták ki éppen, melyekből vékony, néha vastagabb sugárban ömlött a csodálatos olasz citrom sampon. A rakparton két tűzoltó autó állt, vízzel locsolták az igencsak síkossá vált rakpartot. A hajó körül a kikötő vizén, annak ellenére, hogy sós víz, vidám fehér habréteg úszott. Amúgy sem túl barátságos, lobbanékony természetű parancsnokunk (HG) feje vörösben játszott, a gutaütéshez közeli állapotban, nem éppen dícsérő szavakkal illetett. Bár érkezésemkor a samponos hordók már be voltak rakva, úgy tűnt, biztonságosan ledönecselve, és hát az I. osztályú gőzölt bükköt is raktárba kellett rakni, így az felülre került. Út közben a kék müanyag hordók egy kissé megrogytak, mikor emelték ki őket, a visszaugró müanyag néhol megadta magát, kilyukadt, ez okozta a galibát. Menet közben nem éreztünk semmi citrom illatot, tehát a kár kirakáskor keletkezhetett. Persze, a raktár aljának fa burkolatát is eláztatta, a barba az előttünk álló görög hajóra küldött át, hogy kérjek tőlük fűrészport felitatni a kifolyt anyagot. Természetesen nem volt nekik, de ha volt is, miért adtak volna? A máltai ügynökünk igen barátságosan kezelte az ügyet, nagyon enyhe megjegyzést kaptunk a rakomány kárra, nem akart mindenáron a létezőnél nagyobb bajt okozni, és a rakomány kárból hasznot húzni . Sullivan and Sullivan volt az ügynökségünk, a beosztott clerk Mr. Maurice, valamennyien jószándékú, jóindulatú, becsületes hozzáállású emberek. Később aztán, már más nagyra becsült parancsnokkal (ML) újra jártunk Máltán, nagyon jó baráti kapcsolat alakult ki az ügynökséggel, közös ebéd, kávéra, desszertre meghívás az otthonukba, kirándulás a szigeten. 

Hát, így vált emlékezetessé első utam 1. tisztként.